Mózes második könyve 2:11-25

Mózes második könyve 2:11-25 EFO

Egyszer, amikor Mózes már felnőtt férfi volt, kiment a palotából a héberek — vagyis a saját népe — közé, és látta, milyen súlyos terhek alatt sínylődnek. Történetesen éppen szemtanúja volt annak, hogy az egyik egyiptomi férfi egy héber munkást ütlegelt. Körülnézett, és mivel úgy látta, hogy senki sem figyel oda, agyonütötte az egyiptomit, majd elrejtette a homokban. Másnap visszatért arra a helyre, és megdöbbenve látta, hogy ezúttal két héber férfi verekszik egymással. „Miért ütöd a testvéredet?” — kiáltott rá Mózes arra, aki verte a másikat. De az így válaszolt: „Ki vagy te, hogy parancsolgass, vagy ítélkezz fölöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!” Mózes megrémült. „Ezek szerint kitudódott, amit tettem!” — gondolta. Amikor a fáraó fülébe jutott a hír, halálra kerestette Mózest, de ő elfutott előle Midján földjére, ahol menekültként telepedett le. Amikor Midján földjére érkezett, Mózes leült egy kútnál. Midján papjának hét leánya volt, akik ehhez a kúthoz jártak, hogy megitassák apjuk juhait és kecskéit. Most is odajöttek, és hozzáfogtak, hogy vizet húzzanak, és megtöltsék a vályúkat. Ekkor azonban más pásztorok érkeztek a kúthoz, akik elkergették őket. Mózes azonban védelmébe vette a leányokat, és megitatta a nyájukat. Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez, ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?” „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.” „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!” Mózes örömmel fogadta a meghívást, és ott is maradt vendéglátójánál. Reuél idővel feleségül adta hozzá az egyik leányát, Cippórát. Azután megszületett Mózes és Cippóra első gyermeke, akinek Mózes adott nevet. Ezt gondolta: „Menekültként telepedtem le ezen az idegen földön — legyen hát a neve Gersóm!” Sok idő telt el, és Egyiptom királya meghalt. Izráel népe pedig egyre csak sóhajtozott és nyögött a rabszolgaság terhe alatt. Segítségért kiáltottak, és szavuk feljutott Istenhez, aki meghallotta jajgatásukat, és visszaemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. Látta Izráel fiait, és jól ismerte minden szenvedésüket.