Mózes második könyve 13:11-22

„Az Örökkévaló megesküdött nektek és őseiteknek, hogy bevisz titeket a kánaániak földjére, és nektek adja azt. Amikor tehát már ott fogtok lakni, akkor szenteljetek az Örökkévalónak minden egyes elsőszülött fiút, és hasonlóképpen háziállataitok elsőszülött hím kicsinyeit is, mert ezek őt illetik. A szamár elsőszülött csikóját kiválthatod egy báránnyal. Ebben az esetben a bárányt áldozd föl a csikó helyett, amelyet így megtarthatsz magadnak. Ha nem akarod kiváltani a szamárcsikót, akkor törd el a csikó nyakát. Az elsőszülött fiúkat azonban minden esetben ki kell váltanod! Amikor majd gyermeked megkérdezi, hogy mi ennek az értelme, akkor mondd el neki: »Gyermekem, az Örökkévaló kiszabadított minket erős karjával Egyiptomból, a rabszolgaságból. Amikor pedig a fáraó makacskodott, és nem akarta népünket szabadon engedni, az Örökkévaló minden elsőszülöttet megölt az egyiptomiak között. Egyaránt megölte az emberek és a háziállatok elsőszülöttjeit. Ezért áldozok az Örökkévalónak minden elsőszülött állatot, és ezért váltom meg minden egyes elsőszülött fiam életét egy-egy bárány feláldozásával.«” „Ez az ünnep olyan legyen számodra, mintha a karodra vagy a homlokodra lenne kötve, hogy soha ne felejtsd el. Emlékeztet arra, hogy az Örökkévaló az, aki erős kezével kihozott minket Egyiptomból” — ezt mondta Mózes a népnek. Miután a fáraó elengedte Izráel népét, Isten vezette őket, hogy merre menjenek. De nem azt az utat választotta, amely a filiszteusok országa felé vitt — bár az lett volna a legrövidebb —, hanem kerülő útra vitte a népet. Azért tette ezt, mert azt gondolta: „Ha harcolniuk kell, még meggondolják magukat, és visszatérnek Egyiptomba.” Ezért Isten azon az úton vezette őket, amely a sivatagon át a Vörös-tenger felé vitt. Izráel népe hadirendben és fölfegyverkezve vonult ki Egyiptomból. Mózes parancsára magukkal vitték József koporsóját is. József ugyanis még halála előtt megeskette az izráelieket: „Isten egyszer bizonyosan megsegít titeket, s akkor vigyétek magatokkal az én csontjaimat is!” Izráel népe elindult Szukkótból, s legközelebb Étámnál, a sivatag szélén vertek sátort. Az Örökkévaló előttük vonult: nappal felhőoszlopban mutatta, hogy merre menjenek; éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. Így nappal is, éjjel is vonulhattak. Nappal állandóan előttük haladt a felhőoszlop, éjjel pedig a tűzoszlop.