Megutáltam minden erőfeszítésemet, amellyel fáradoztam a nap alatt, mivel fölismertem, hogy amikor meghalok, mindezt azokra kell hagynom, akik utánam következnek. Ugyan ki tudhatja, hogy aki utánam következik, bölcs lesz-e, vagy ostoba? Mégis hatalmába kerül mindaz, amit bölcsességemmel és sok fáradsággal építettem és gyűjtöttem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
Emiatt úrrá lett rajtam a reménytelenség minden dolog miatt, amelyért fáradoztam a nap alatt. Mert itt van egy férfi, aki egész életében bölcsen, értelmesen és nagy hozzáértéssel dolgozott, és olyan valakire kell hagyja munkája gyümölcsét, aki a kisujját sem mozdította érte, mégis élvezheti. Bizony ez is hiábavalóság és nagy igazságtalanság!
Mert végül is mi haszna van a nap alatt a halandónak abból, hogy egész életében keményen dolgozott és a lelkét gyötörte? Hiszen napjai tele vannak szomorúsággal, munkája vesződséggel, s még éjjel sincs lelkének nyugta. Bizony, ez is hiábavalóság!
Arra jutottam hát, hogy az ember nem tehet annál jobbat, mint hogy egyen-igyon, meg örömét lelje a munkájában és annak gyümölcsében. Azt is beláttam, hogy ezt is Isten kezéből kapjuk. Mert ha ő nem adná, ugyan mit ennénk, és miben lenne örömünk?