A prédikátor könyve 2:1-11

Azt gondoltam, átadom magam az élvezeteknek és az örömnek. Kipróbálom, hová vezetnek. De arra jutottam, hogy ez is hiábavalóság! A nevetésről azt mondtam: „Bolondság!” — az élvezetekről pedig: „Semmit sem érnek!” Majd kigondoltam, hogy borral vidítom fel testemet, egészen a szélső határig, de úgy, hogy közben szívemet a bölcsesség vezesse. Kipróbálom ezt a bolondságot, hogy lássam, mire jó ez az ég alatt az embereknek rövid életük napjaiban. Azután nagy vállalkozásokba fogtam: saját kedvemre palotákat építettem, majd szőlőket és díszkerteket telepítettem. Gyümölcsösöket is ültettem, amelyekben mindenféle gyümölcs termett. Víztárolókat is építettem, hogy növekvő fáimat öntözni tudjam. Szereztem magamnak rabszolgákat és szolgálólányokat, sőt már házamnál született szolgáim is voltak. Rengeteg marhacsordám és juhnyájam is volt, több, mint előttem bárkinek Jeruzsálemben. Összegyűjtöttem a kincstáramba töméntelen ezüstöt, aranyat, meg különböző tartományok és királyok kincseit. Szereztem énekeseket és énekesnőket, meg nagyon sok asszonyt és háremhölgyet. Mindent megszereztem, amit csak egy férfi kívánhat. Hatalmas lettem és gazdag, fölülmúltam mindazokat, akik előttem éltek Jeruzsálemben, s közben bölcsességem is velem maradt. Amit csak akartam, mindent elértem. Nem tagadtam meg a szívemtől semmit, ami örömöt szerzett. Mert valóban nagy örömöt találtam mindabban, amit véghezvittem és elértem! Ez lett a jutalma sok fáradozásomnak. De amikor gondosan mérlegeltem, amit elértem, és hogy mennyit fáradoztam mindezért, megint csak arra jutottam, hogy ez is mind hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés. Ennek sincs semmi értelme, sem haszna a nap alatt!