Miután úgy határoztak, hogy hajón küldenek bennünket Itáliába, Pált a többi fogollyal együtt átadták egy Juliusz nevű századosnak, aki a császár hadseregében szolgált. Adramittiumban felszálltunk egy hajóra, és elindultunk. Ez a hajó Kis-Ázsia kikötői felé tartott. Velünk utazott a macedón Arisztarkhosz is, aki Thesszalonikából jött. Másnap kikötöttünk Szidónban. Juliusz nagyon jóindulatú volt Pál iránt, és megengedte neki, hogy meglátogassa a Szidónban lakó barátait. Azok pedig ellátták Pált mindennel, amire szüksége volt. Szidónból továbbindultunk, és mivel a szél szembe fújt, Ciprus partjai mentén hajóztunk el. Ezután elhaladtunk Cilicia és Pamfilia mellett, majd a líciai Mira kikötőjébe érkeztünk. Itt a százados talált egy Itáliába tartó alexandriai hajót, amelyre átszállított bennünket.
Több napig tartó, lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig, de olyan erős ellenszél fújt, hogy abba az irányba nem mehettünk tovább. Ezért Kréta szigete felé fordultunk. Szalmóné mellett elhaladtunk, és Kréta déli partja mentén hajóztunk, ahol nem ért bennünket az erős szél. Nehezen haladtunk, majd befutottunk egy Szépkikötő nevű helyre, nem messze Lázea városától.
Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a Böjt ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat: „Emberek, úgy látom, hogy ez az utazás nagyon veszélyes vállalkozás! Kockára tesszük ezzel az egész rakományt, magát a hajót, sőt, az életünket is!” A hajó tulajdonosa és a kapitány azonban tovább akartak menni, és nem hittek Pálnak. Juliusz, a százados pedig inkább hallgatott a kapitányra és a hajó tulajdonosára, mint Pálra.