Viseljetek gondot magatokra, és azokra, akik rátok vannak bízva, mert olyanok, mint a juhnyáj, amelyben a Szent Szellem pásztorokká tett titeket! Őrizzétek és gondozzátok Isten eklézsiáját, amelyért ő a saját vérével fizetett. Tudom azt is, hogy miután én elmegyek, gonosz emberek jönnek közétek. Olyanok lesznek, mint az éhes farkasok, akik megtámadják és pusztítják a nyájat. Sőt, még közöttetek is lesznek olyanok, akik téves és eltorzított dolgokat tanítanak. Ezzel Jézus tanítványai közül egyeseket eltérítenek az igazságtól, és maguk köré gyűjtik őket. Ezért vigyázzatok! Ne felejtsétek el, hogy három éven keresztül éjjel-nappal könnyek között tanácsoltam, biztattam és figyelmeztettem mindegyikőtöket.
Az apostolok cselekedetei 20 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Az apostolok cselekedetei 20:28-31
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók