Kedves Teofilus, első könyvemben mindarról írtam neked, amit Jézus tett és tanított addig a napig, amikor felvitték a Mennybe. Mielőtt felvitték volna, Jézus még beszélt az apostolokkal, akiket kiválasztott: a Szent Szellem által útbaigazította őket, és parancsokat adott nekik. Ez Jézus szenvedése és halála után történt. Ő azonban negyven napon keresztül többször is megjelent az apostoloknak, beszélt nekik Isten Királyságáról, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Az egyik ilyen alkalommal, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, amíg ő be nem teljesíti az ígéretét! Mert János vízbe merített be, titeket azonban néhány nap múlva Szent Szellembe fognak bemeríteni.”
Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod helyreállítani Izráel népe számára a királyságot?”
Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek. Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.”
Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.”