A királyok második könyve 4:1-17

Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.” Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?” „Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony. „Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.” Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!” „Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj. Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.” Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten, és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett. Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?” Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment. Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?” Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.” „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus. Az asszony ismét megállt az ajtóban, Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!” „Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!” Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.