Üzenetünk és tanításunk igaz, a szándékaink tiszták, a viselkedésünk egyenes és őszinte. Bennünket maga Isten tett próbára és talált alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az örömüzenetet. Ezért azt nem úgy hirdetjük, hogy azzal az emberek tetszését nyerjük meg, hanem Istenét, aki a szívünket és a szándékainkat vizsgálja. Jól tudjátok, hogy soha nem hízelegtünk nektek. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét. Isten a tanúnk erre! Nem igyekeztünk az emberek elismerését megszerezni, sem a tiéteket, sem másokét. Pedig Krisztus apostolai vagyunk, és használhattuk volna ezt a tekintélyünket. Mi azonban olyan gyengéden bántunk veletek, ahogy az édesanya dajkálja gyermekét. Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még a saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk!
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2:3-8
12 Napok
„Hallottad, hogy Jézus visszajön?” – ez az emlékeztető a thesszalonikaiaknak írt első levélben, amely mindenkit arra hív, hogy „még jobban kitűnjön” a hitben, a reményben és a szeretetben. Napi utazás az 1 Thesszalonika levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol kiválasztott verseket Isten szavából.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók