Sámuel első könyve 22:1-18

Dávid továbbment Gátból, és az Adullám városa melletti barlangban keresett menedéket. Amikor a családja és rokonai ezt megtudták, ők is odamentek, és csatlakoztak Dávidhoz. Sokan mások is jöttek hozzá, összesen vagy 400 férfi gyűlt össze Dávid körül, aki a vezetőjük lett. Voltak közöttük, akik el voltak adósodva, mások valamilyen szorongatott helyzetbe kerültek, vagy csak elégedetlenek voltak. Azután Dávid Moáb földjére, Micpe városába ment, ahol ezt kérte Moáb királyától: „Kérlek, engedd meg, hogy apám és anyám itt maradjon nálad, amíg megtudom, hogy Istennek mi a szándéka velem!” Így hát Dávid szülei ottmaradtak Moáb királyánál, amíg Dávid a megerősített rejtekhelyen tartózkodott. De Gád próféta azt mondta Dávidnak: „Ne maradj ezen a rejtekhelyen tovább, hanem indulj Júda földjére!” Dávid el is ment onnan a hereti erdőbe. Saulnak hírt vittek róla, hogy Dávid merre jár a csapatával. Ekkor Saul éppen Gibeában tartózkodott, a dombon, a tamariszkuszfa alatt, kezében a lándzsájával. Körülötte álltak a vezető emberei, akiknek ezt mondta: „Hallgassatok ide, benjámini férfiak! Azt hiszitek, hogy Isai fia majd szántóföldeket és szőlőskerteket fog ajándékozni nektek? Abban reménykedtek, hogy a seregében századosokká és ezredesekké tesz benneteket? Ezért fogtatok össze ellenem? Emiatt hallgatjátok el előlem, hogy a saját fiam szövetséget kötött Isai fiával? Hát egyikőtök sem szánt meg engem, hogy jelentette volna, mikor a fiam ellenem lázította szolgámat, hogy csapdát állítson nekem?! Mert éppen ez az, amit Isai fia tesz ellenem!” Ekkor megszólalt az edomi Dóég, aki Saul szolgáinak az elöljárója volt: „Királyom, én láttam Isai fiát, amikor Nóbba érkezett, Ahimelekhez, Ahitúb fiához. Ahimelek megkérdezte az Örökkévalót érte, ellátta ennivalóval, és neki adta a filiszteus Góliát kardját is.” Akkor a király elküldte embereit, hogy hozzák elé Ahimelek papot és egész rokonságát, a papokat, akik Nób városában laktak. Azok el is jöttek, és megálltak a király előtt. Akkor Saul ezt mondta: „Figyelj rám, Ahimelek, Ahitúb fia!” „Igen, királyom!” — felelt a pap. „Miért fogtál össze titokban Isai fiával ellenem? — vonta felelősségre Saul. — Hiszen kenyeret és kardot adtál neki, és még Istent is megkérdezted az érdekében! Segítetted abban, hogy ellenem lázadjon, és csapdát állítson nekem — mert ő most ezt teszi!” Ahimelek így felelt: „Királyom, nincs senki szolgáid közül, aki hűségesebb lenne hozzád, mint Dávid! Hiszen ő a leányod férje és a testőreid parancsnoka! Mindenki tiszteli őt a királyi udvarban. Máskor is megkérdeztem már az Örökkévalót Dávid érdekében, egyáltalán nem ez volt az első ilyen eset. Nekem soha eszembe sem jutott, hogy a király ellen összeesküvést szőjek. Ne vádoljon a király se engem, se a rokonaimat ilyesmivel! Szolgáid vagyunk, és erről, amit mondtál, semmit nem tudunk.” De a király mégis így ítélt: „Ezért halállal lakolsz, Ahimelek — és veled együtt összes rokonod is!” Azután parancsolt a körülötte álló testőröknek: „Öljétek meg az Örökkévaló papjait, mert Dávidot segítették! Tudták, hogy előlem szökött el, mégsem jelentették nekem!” De a királyi testőrök nem akartak kezet emelni az Örökkévaló papjaira. A király ezután az edomi Dóéghez fordult: „Akkor öld meg te a papokat!” Ő teljesítette a parancsot, és azon a napon 85 papot gyilkolt le, akik mind lenvászonból készült efódot viseltek.