A királyok első könyve 19:1-9

A királyok első könyve 19:1-9 EFO

Aháb király elmondta a feleségének, Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a Baál-prófétákat mind megölte karddal. Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: „Esküszöm, hogy holnap ilyenkor te is úgy jársz, mint azok a próféták, akiket megöltél! Úgy bánjanak velem is az istenek, vagy még rosszabbul, ha nem így lesz!” Ezt hallva Illés elfutott, hogy mentse az életét. Szolgájával együtt Júda déli részére menekült. Amikor Beérsebába érkezett, szolgáját ott hagyta, ő maga pedig egyedül kiment a sivatagba egynapi járóföldre. Azután leült egy rekettyebokor alá, és azt kívánta, bárcsak meghalhatna. Azt mondta: „Örökkévaló, már nem bírom tovább! Kérlek, vedd el az életem most, hiszen én sem vagyok jobb, mint őseim!” Azután lefeküdt a bokor alá, és elaludt. Hirtelen egy angyal jelent meg, aki megérintette és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél!” Illés fölriadt, és a feje mellett frissen sült lepényt és egy korsó vizet talált. Evett-ivott, azután ismét lefeküdt aludni. Egy idő múlva az Örökkévaló angyala ismét eljött, megérintette, és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél, mert nagy út előtt állsz!” Illés fölébredt, ismét evett-ivott, majd útnak indult. Annak az ételnek az erejével ment 40 nap és 40 éjjel, amíg a Hóreb-hegyhez, Isten hegyéhez nem ért. Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Az Örökkévaló megszólította: „Illés, mit keresel itt?”