Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az a Jézus Krisztus, aki víz által és vér által jött. Tehát nemcsak víz által, hanem víz és vér által. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság. Ez a három tanú bizonyítja az igazságot: a Szent Szellem, a víz és a vér. S ez a három pedig ugyanazt mondja. Ha az emberek tanúskodását elfogadjuk, mennyivel hitelesebb Isten tanúsága! Mert Isten maga tanúskodott a Fia mellett, és aki hisz az Isten Fiában, elfogadja ezt a tanúságtételt. Aki viszont nem hisz, az egyúttal azt állítja, hogy Isten hazudik! Miért? Mert nem fogadta el Isten tanúságtételét, amellyel ő a Fia mellett tanúskodott. Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.
János első levele 5 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: János első levele 5:5-12
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók