Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete. Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében. Azért írom, hogy egészen biztosak legyetek benne: nektek már most örök életetek van!
János első levele 5 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: János első levele 5:11-13
23 nap
Jánosnak ebben az első levelében nincs középút – vagy a világosságot vagy a sötétséget választjuk, az igazságot a hazugsághoz, a szeretetet vagy a gyűlöletet; öleljük egyiket vagy másikat, ahogyan hisszük vagy tagadjuk az Úr Jézus Krisztust. Napi utazás 1 Jánoson keresztül, miközben hallgatod a hangos tanulmányozást, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
29 nap
Az „Ismerd meg a szeretetet: János 1. 2. 3. levele” tanulmányozásakor megvizsgáljuk, miként tanította és bátorította János a Krisztusban hívőket arra, hogy maradjanak meg Isten szeretetében. János buzdítása minden hívő számára, hogy szeressék egymást, ma ugyanolyan aktuális, mint az első században volt. Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy Krisztus szeretete nemcsak minket változtat meg, hanem a parancsainak való engedelmességünk által a világot is.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók