Pál első levele a korinthusiakhoz 14:5-40

Pál első levele a korinthusiakhoz 14:5-40 EFO

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen. Így tehát testvéreim, ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, hogyan szolgálhat ez a ti javatokra, hacsak nem szólok hozzátok egyúttal isteni kijelentéssel, ismerettel, prófétálással, vagy tanítással is? Így van ez még az élettelen hangszerekkel is. Ha például fuvolán, vagy valamilyen húros hangszeren játszik valaki, ám ezek a hangszerek nem adnak tiszta és érthető hangokat, akkor senki nem fogja felismerni, milyen éneket akarnak kísérni vele. Vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem készülnek fel a harcra. Így van ez veletek is: ha nyelveken szóltok, hogyan fogják a hallgatók megérteni, amit mondtok? S ha nem értik, akkor a levegőbe fogtok beszélni. Milyen sokféle nyelv van a világon, és mindegyik érthető jelentést hordoz. Mégis, ha valaki olyan nyelven szól hozzám, amelyet nem ismerek, akkor idegen leszek a számára, és ő is idegen lesz nekem. Ugyanez vonatkozik rátok is. Mivel nagyon akarjátok a Szent Szellem ajándékait, azon igyekezzetek, hogy elsősorban a helyi gyülekezet építésére, megerősítésére szolgáló ajándékok működjenek közöttetek! Ebből következik, hogy aki a nyelveken szólás ajándékát használja, imádkozzon érte, hogy meg is tudja magyarázni, amit mondott! Ha ugyanis nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem nem vesz részt benne. Akkor mit tegyek? Imádkozom a szellememmel is, de az értelmemmel is. Dicséretet énekelek a szellememmel is, de énekelni fogok az értelmemmel is. Máskülönben, ha te csak szellemeddel mondasz áldást, vagyis a nyelveken szólás ajándékát használod, hogyan mondhatja rá a másik ember, hogy „Ámen”? Hiszen nem is érti, mit mondasz! Te ugyan szépen adsz hálát, de ez a többieknek szellemileg semmit sem használ! Hálát adok Istennek, hogy a nyelveken szólás ajándéka bennem jobban működik, mint bárkinél közületek. Ha viszont a helyi gyülekezetben vagyok, inkább akarok valamelyik érthető nyelven öt szót mondani, hogy ezzel is tanítsalak benneteket, mint tízezret a nyelveken szólás ajándékával, amelyből senki sem ért semmit. Testvéreim, ne úgy gondolkozzatok, mint a gyerekek! Csak a gonoszságban legyetek olyanok, mint a csecsemők! Mert ezt mondja az Írás: „Olyanok által fogok ehhez a néphez szólni, akik más nyelveken beszélnek, és idegenek szájával beszélek népemhez, de még így sem hallgatnak rám” — ezt mondja az Úr. Ezért a nyelveken szólás ajándéka jel a hitetlenek számára, nem pedig a hívők számára. A prófétálás ajándéka azonban nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szóló jel. Gondoljátok csak meg: az egész helyi gyülekezet összejön, és ti mind egyszerre beszéltek a nyelveken szólás ajándékát használva. Ha ekkor valaki bejön közétek, aki nem tartozik hozzátok, vagy hitetlen, biztosan azt fogja hinni, hogy mind őrültek vagytok. Viszont, ha a gyülekezetben mind prófétáltok, és akkor jön be közétek egy idegen vagy hitetlen, akkor az ott elhangzó próféciák megmutatják a bűneit, és meggyőzik őt, hogy bűnös. Így azután, mivel a szíve titkai kiderülnek, az idegen a földre borulva imádja majd Istent, és azt fogja mondani: „Bizony, Isten itt van közöttetek!” Mi hát a helyes, testvéreim? Amikor összejöttök, mindegyikőtök igyekezzen a többieket építeni! Egyikőtök énekeljen egy dicsőítő éneket, a másik tanítson, a harmadik mondja el, amit Isten kijelentett neki, más valaki szolgáljon a nyelvek ajándékával, valaki pedig magyarázza meg — de mindenkinek az legyen a célja, hogy szellemileg erősítse a gyülekezetet! Ha a nyelvek ajándékával akarnak szólni a testvérek, ketten vagy legfeljebb hárman beszéljenek. De csak egymás után, valaki pedig magyarázza meg! Ha nincs senki, aki meg tudná magyarázni, akkor a nyelveken szóló ne beszéljen a helyi gyülekezet előtt, hanem hallgasson: csak magában és Istennek mondja el! Két, vagy három próféta szóljon, és a többiek vizsgálják és ítéljék meg, amit mondanak! Lehet, hogy miközben az egyikük beszél, valaki más is kap üzenetet Istentől. Ekkor az elsőször szóló hallgasson el, és engedje szólni a következőt! Mert valamennyien prófétálhattok, de csak egyik a másik után. Így mindenki tanulhat és bátorítást kaphat belőle. A próféták szellemei ugyanis engedelmeskednek a prófétáknak. Hiszen Isten nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene. Így van ez Isten népének minden helyi gyülekezetében. Az összejöveteleken az asszonyok ne beszéljenek, hanem maradjanak csendben. Maradjanak meg az engedelmességben, amint azt a Mózes Törvénye is mondja. Ha pedig valamit meg akarnak kérdezni, azt otthon kérdezzék meg a férjüktől, mert nem helyes, ha az asszony a helyi gyülekezet összejövetelén beszél. Vajon Isten üzenete tőletek eredt, vagy egyedül csak hozzátok jutott el? Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő próféta, vagy szellemi ember, akkor fel kell ismernie, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsa! Ha ezt nem ismeri el, akkor őt sem fogja az Úr elismerni. Tehát, testvéreim, teljes szívvel kívánjátok a prófétálás ajándékát, de ne tiltsátok vagy akadályozzátok a nyelveken szólás ajándékát se! Azonban minden szép rendben történjen közöttetek!