Pál első levele a korinthusiakhoz 12:12-30

Pál első levele a korinthusiakhoz 12:12-30 EFO

Az emberi test egységes egész, bár sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is. Mert bennünket — zsidókat és nem zsidókat, rabszolgákat és szabadokat — ugyanaz a Szent Szellem egyesített egyetlen „Testté”, amikor bemerítkeztünk, és ugyanazt a Szent Szellemet ittuk. Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. Ha például a láb azt mondaná: „mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz? Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez? Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat! Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett. Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test? Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen, egységes egész. Így hát nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!” A fej sem mondhatja a lábnak: „Nem kellesz!” Sőt ellenkezőleg, éppen azokra a testrészekre van a legnagyobb szükségünk, amelyeket érzékenyeknek, sérülékenyeknek tartunk. Testünknek azokat a részeit öltöztetjük nagyobb odafigyeléssel, amelyeket elrejtünk. Különleges figyelemmel gondozzuk és ékesítjük azokat a testrészeinket, amelyeket legkevésbé találunk magunkon vonzónak. Azoknak a testrészeknek viszont, amelyek egyébként is szemrevalóak, nincs erre szükségük. Isten úgy építette fel a testet, hogy a kevésre becsült tagnak nagyobb megbecsülést adott. Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen meghasonlás, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. Ha valamelyik rész szenved, vele együtt szenved a test többi része is. Ha valamelyik tag megtiszteltetésben részesül, a többi tag is együtt örül vele. Tehát ti együttesen a Krisztus „Testét” alkotjátok. Egyenként pedig ennek a „Testnek” a tagjai vagytok, és mindegyikőtöknek megvan a maga helye és feladata ebben a „Testben”. Ennek megfelelően Isten elhelyezett és beépített az Eklézsiába először apostolokat, másodszor prófétákat, harmadszor tanítókat. Azután még sokakat: vannak, akik Isten csodatévő erejével szolgálnak, mások a gyógyítás ajándékait kapták, megint mások segítik a többieket, vagy a vezetés ajándékával szolgálnak, vagy a nyelveken szólás különféle fajtáival. De nem mindannyian apostolok, nem mind próféták, nem mind tanítók — igaz? Nem kapták mind a csodatevő erő ajándékát, nem mindenkiben működnek a gyógyítás ajándékai vagy a nyelveken szólás ajándékának különböző fajtái. Nem mind kapták a nyelvek magyarázatának ajándékát.