De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a régebbi próféták útján. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura. Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól a Seregek Ura: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak. Szétszórtam őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek, az ország pedig pusztán maradt utánuk, senki sem járt arra. Így tették pusztává a gyönyörű országot.
Zakariás 7 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Zakariás 7:11-14
28 nap
Ebben a négyhetes tanulmányban arra fogunk összpontosítani, hogy Isten hogyan teremtett minket az Önmagával, a családunkkal és a barátainkkal, a helyi gyülekezetünkkel és a világgal való közösségre. Igen, lehet, hogy elszigeteltnek és magányosnak érezzük magunkat, de nem kell így élnünk.
31 nap
Zakariás próféta látomásokat oszt meg Isten ígéreteiről, hogy reményt adjon az embereknek a jövőre nézve, és arra buzdítja őket, hogy térjenek vissza Istenhez. Napi utazás Zakariáson keresztül, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók