Józsué 24:1-15

Józsué 24:1-15 HUNB

Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta véneit, családfőit, bíróit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az ÚR, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. De kivettem atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait, Izsákot adtam neki, Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük. Azután kihoztalak benneteket. Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. De üldözték atyáitokat az egyiptomiak harci kocsikkal és lovasokkal a Vörös-tengerig. Akkor az ÚRhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. Szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak, és azok harcoltak ellenetek. De a kezetekbe adtam őket, és birtokba vettétek a földjüket. Őket pedig kipusztítottam előletek. Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcolt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Hadakoztak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!