Jób 30:16-31

Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. Nagy erejével megfogja öltözetemet, ruhámnál fogva megragad. Sárba dobott engem, hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem. Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. Fölemelsz, és elsodortatsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? Nem sírtam-e, ha valakinek nehéz napja volt? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? Bizony, jót reméltem, és rossz jött. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. Forr a bensőm, nincs nyugtom, elértek a nyomorúság napjai, Feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezethez. A sakálok testvére lettem, és a struccok társa. Bőröm megfeketedett, csontom pedig ég a láz miatt. Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.