Mindezek ellenére nem tért vissza hozzám hűtlen húga, Júda, egész szívével, hanem csak képmutató módon – így szól az Úr.
Ezt mondta nekem az Úr: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hűtlen Júda. Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd:
Térj meg, elpártolt Izráel
– így szól az Úr –,
akkor nem haragszom rátok!
Mert én hű vagyok
– így szól az Úr –,
nem tart örökké haragom.
Csak ismerd el bűnödet,
hogy hűtlenül elhagytad
Istenedet, az Urat.
Futkostál utaidon az idegenek után
minden bujazöld fa alá.
Csak az én szavamra
nem hallgattatok
– így szól az Úr.
Térjetek meg, elpártolt fiaim! – így szól az Úr – mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra. Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket. És majd megsokasodtok és elszaporodtok az országban. Abban az időben – így szól az Úr – nem beszélnek többé az Úr szövetségládájáról. Senkinek sem jut eszébe, nem is emlegetik, nem keresik, és nem készítik el újból. Abban az időben Jeruzsálemet nevezik az Úr trónjának; minden nemzet Jeruzsálemben gyűl össze, hogy tisztelje az Úr nevét, és nem élnek többé gonosz szívük konoksága szerint. Abban az időben Júda háza Izráel házához fog csatlakozni, és együtt jönnek meg észak földjéről abba az országba, amelyet örökségül adtam őseiteknek.
Én ezt mondtam:
Szeretnék veletek úgy bánni, mint fiaimmal,
és nektek adni a kívánatos földet,
mint legékesebb örökséget
a népek között.
Azt gondoltam,
hogy Atyádnak hívsz engem,
és nem fordulsz el tőlem!
De ahogyan egy asszony
hűtlenül elhagyja házastársát,
úgy hagytatok el hűtlenül engem,
Izráel háza! – így szól az Úr.
Hang hallatszik a hegytetőkön,
Izráel fiainak panaszos sírása,
mert rossz útra tértek,
elfelejtették Istenüket, az Urat.
Térjetek meg, elpártolt fiaim!
Meggyógyítlak benneteket,
bár elpártoltatok.
Itt vagyunk, eljöttünk hozzád,
mert te vagy, Uram, a mi Istenünk!
Bizony, csak csalás folyt a halmokon,
zajongás a hegyeken.
Bizony, csak Istenünk, az Úr
szabadítja meg Izráelt.
A gyalázatos bálvány emésztette
ifjúkorunk óta őseink szerzeményét:
juhaikat és marháikat,
fiaikat és leányaikat.
Fetrengünk a gyalázatban,
szégyenpír a takarónk,
mert vétkeztünk Istenünk,
az Úr ellen,
mi is, őseink is.
Ifjúkorunktól mind a mai napig
nem hallgattunk Istenünknek,
az Úrnak szavára.