Ki jön ott Edómból,
vérvörös ruhában Bocrából,
pompás öltözetben,
erőteljes léptekkel?
– Én, aki igazat beszélek,
és van erőm a szabadításhoz!
– Miért vörös az öltözeted,
miért olyan a ruhád,
mint azé, aki borsajtóban tapos?
– A sajtóban egyedül tapostam,
a népek közül senki sem volt velem.
Tapostam őket haragomban,
tiportam őket felindulásomban.
Levük a ruhámra fröccsent,
egész öltözetemet beszennyeztem.
Mert bosszúállás napja van a szívemben,
eljött a megtorlás esztendeje.
Föltekintettem, de nem volt segítőm,
csodálkoztam, mert nem volt támogatóm.
Saját karom segített nekem,
és felindulásom támogatott.
Népeket tapostam el haragomban,
szétzúztam őket felindulásomban,
és a földre öntöttem levüket.
Az Úr hűségét magasztalom,
az Úr tetteit dicsérem:
mindazt, amit az Úr tett értünk,
sok jótéteményét Izráel háza iránt,
mert irgalmasan bánt velünk,
nagyon hűségesen.
Mert ezt mondta:
Mégiscsak az én népem ez,
fiaim, nem tudnak meghazudtolni.
Ezért szabadította ki őket
minden nyomorúságukból.
Nem követ vagy angyal,
hanem ő maga szabadította meg őket:
szeretetével és könyörületével
ő váltotta meg őket.
Felkarolta és hordozta őket
ősidőktől fogva.
Ők azonban engedetlenek voltak,
és megszomorították szent lelkét.
Ezért ellenségükké vált,
és harcolt ellenük.
De visszaemlékezett népe
a régi időkre, Mózesre:
Hol van, aki a tengerből kihozta
nyájának pásztorát?
Hol van, aki belé öntötte szent lelkét?
Hol van, aki dicső karjával
megragadta Mózes jobb kezét?
Kettéhasította előttük a vizet,
örök nevet szerezve magának.
Átvezette őket a mély tengeren,
mint a lovat a pusztán;
meg sem botlottak.
Mint mikor a jószág
pihenni tér a völgybe,
úgy pihentette meg őket az Úr lelke.
Így terelgetted népedet,
dicső nevet szerezve magadnak.