Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Efezus 4:32
Szívünk ellenségei
5 nap
Úgy, ahogy egy orvosilag egészségtelen szív tönkreteheti a testedet, egy érzelmileg és lelkileg egészségtelen szív tönkretehet téged és a kapcsolataidat. A következő öt nap során engedd meg Andy Stanley pásztornak, hogy segítsen mélyen magadba nézve megkeresni az emberi szív legádázabb ellenségeit, melyek a bűntudat, a harag, a kapzsiság és a féltékenység, majd megtanítson arra, miként vetheted ki ezeket magadból.
Csataterv lelki háborúkhoz
5 nap
Az olvasótervben található erővel telt tanítások segítenek felfedezned, miként állíthatsz fel olyan stratégiát, amellyel túljársz az ellenség eszén és visszavered az életed tönkretételére irányuló támadásait.
Pihenőidő beiktatása
5 nap
A világ nagyraértékeli a munkamániát és az állandó hajtást, s emiatt az ember nehezen szán időt pihenésre. Ahhoz azonban, hogy szerepünk betöltésében és a ránk bízott feladatok elvégzésében hatékonyak legyünk, meg kell tanulnunk pihenni, különben előbb-utóbb nem lesz mit adnunk szeretteinknek, s nem marad erőnk céljaink eléréséhez. Töltsük a következő öt napot azzal, hogy a pihenésről tanulunk, és arról, miként ültethetjük a tanultakat mindennapjainkba.
Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebesített minket?
7 nap
Legyen szó akár lelki vagy fizikai sebekről, a megbocsátás a keresztény élet alapköve. Jézus Krisztusnak része volt mindenféle igazságtalan és tisztességtelen bánásmódban, míg végül a jogtalan halált is el kellett szenvednie. Mégis, élete utolsó óráiban képes volt megbocsátani a gúnyolódó latornak, aki a melette lévő kereszten függött, ahogyan a hóhérjainak is.
Ne hasonlítgasd magad másokhoz! Egy 7 napos elmélkedés Anna Light-tól
7 nap
Tudod jól, hogy Isten teljesebb életet kínál neked annál, mint amivel most rendelkezel, de az a szomorú igazság, hogy ha másokhoz hasonlítgatod magadat, az csak visszatart attól, hogy magasabb szintre lépj. Anna Light írásai rávilágítanak azokra a meglátásokra, amelyek képesek megsemmisíteni azokat a visszatartó erőket, amiket a másokhoz való méregetés hozott létre benned, és amelyek segíteni fognak neked abban, hogy szabad és teljes életet élhess. Épp olyat, amilyet Isten tervezett a számodra.
Ünnepek előtti „tehermentesítés”
7 nap
A karácsonyvárás igencsak besűrűsödött időszakában, sokunk érezheti magát aggodalommal teltnek a családi kapcsolatok, anyagi terhek, hirtelen meghozott döntések és komoly csalódások nagy nyomása miatt. Ha te is így érzel, akkor most végy egy nagy levegőt és vágj bele a Life.Church olvasótervébe! Ez az elmélkedés rámutat arra, hogy az általad hordozott terhek nagy része talán egyáltalán nem Istentől kapott „cipelnivaló”. Mit szólnál egy kis tehermentesítéshez? Tegyél le néhány csomagot, hogy megkönnyebbülten járhasd utadat!
7 nap, hogy megtanulj megbocsátani
7 nap
Néha annyira sebzettnek érezzük magunkat, hogy nem vagyunk képesek megbocsátani másoknak, és olyan probléma lesz belőle, ami lényünk mélyén érint minket. Pedig meg tudsz tanulni megbocsátani! Ezt a 7 napos olvasási tervet ajánlom, amelyben megosztom majd veled mindazt, ami segítségedre lesz, hogy szabad utat engedj a megbocsátásnak és megszabadulj ettől a tehertől. Kész vagy-e? Életed meg fog változni!
Megváltozott élet: Válás után
7 nap
A válás elszomorítja Isten szívét. Utálja, ha fájdalmat, bűntudatot és félelmet lát bennünk. Hibáink ellenére arra vágyik, hogy elfogadjuk az Ő kegyelmét, és tudjuk, hogy értékesek, nagyra becsültek és pótolhatatlanok vagyunk. Nem számít, milyen körülmények között élsz, ez az olvasóterv segít neked abban, hogy gyógyulást találj a válásodból, és hogy azt a megváltott életet élhesd, amit Isten számodra tartogat – egy reménységgel, örömmel és céllal teli életet.
Paul Tripp hálaadási elmélkedései
12 nap
A hálaadás - az USA-ban minden novemberben, elsősorban családi körben tartott ünnep - egy olyan időszak, amelyben az emberek megemlékeznek a sok jóról, amelyet Isten, az Ő nagy kegyelméből nekik adott. Az ünnep körüli sürgés-forgásban azonban elveszhet az a drága idő, amelyet Isten iránti hálánk kifejezésére szánunk. Paul David Tripp öt perces kis bátorító elmélkedései segíteni fognak neked ebben az időszakban is Isten irgalmán elmélkedni egész napon át.
Napról Napra Közelebb Istenhez
14 nap
Ebben a 14 napos áhitatban Joyce hozzásegíti az olvasókat egy magabiztos örömteli élethez, azáltal, hogy közelebbi kapcsolatba juttatja őket Istennel.
Pál Levele Az Efezusiakhoz
26 Napok
Az efézusiakhoz írt levél elmagyarázza, hogyan kell Isten kegyelmében, békéjében és szeretetében járni, a csodálatos magasságokból, hogy mit akar Isten gyermekei számára. Napi utazás az efézusi levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
A Szavak Hatalma
28 nap
Szavaink formálják gondolkodásunkat, befolyásolják tetteinket és életeket változtatnak meg. Meg kell tanulnunk bölcsen bánnunk szavainkkal, mert jelentős következményekkel járnak. Ebben a négyhetes tanulmányban mélyre fogunk ásni Isten Igéjében és meglátjuk, mit mond az Ő Szaváról, a mi saját magunkhoz és embertársainkhoz intézett szavainkról, illetve azokról a szavakról, amelyek megváltoztatják a világot.
Szent érzelmek – Bibliai válasz minden kihívásra
30 nap
Isten azért teremtett, és helyezett téged most az idő eme pillanatába, hogy szeresd azt is, aki nem rokonszenves, békét tükrözz vissza a kavarodásban, és minden szituációban önmegtagadó szeretetet mutass. Ez lehetetlennek tűnhet, de ezt mind megteheted azáltal, hogy tanulmányozod, mit mond a Biblia a te természetes emberi érzelmeidről, és arról, hogy hogyan urald őket. Ez az áhítat magába foglalja azokat az átlagos, és a néha rendkívüli kihívásokat is, melyekkel minden nap szembesülünk, és ellát téged idézetekkel a Bibliából arról, hogy hogyan kezelheted az érzelmeidet egy vallásos emberhez méltóan.