YouVersion Logo
Search Icon

Pál levele a galatákhoz 6

6
Segítsetek egymásnak!
1Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! 2Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. 3Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be. 4Ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindenki a saját munkáját tegye mérlegre! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, 5hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.
6Akit Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának, ossza meg a javait vele!
Amit vetsz, azt fogod aratni is
7Ne áltassátok magatokat: Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is! 8Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a régi természetének kívánságait, annak ez a régi természet romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszése szerint cselekszik, az a Szent Szellemből arat örök életet. 9Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!
Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk! 10Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak!
Befejezés
11Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét#6:12 Krisztus keresztje Jelképesen: az örömhír, amely Jézus Krisztusról, haláláról és feltámadásáról szól. A „kereszt” Isten megoldása az ember számára, az üdvösségre vezető egyetlen út. A 14. versben is. hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.
14Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.#6:14 A kereszten… a világnak Szó szerint: „számomra a világot keresztre feszítették (kivégezték), és engem is a világ számára.” 15Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek#6:15 új teremtmény Vagy új teremtés, újjáteremtés: azok az emberek, akiket Isten újjáteremtett. van értéke. 16Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!
17Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket#6:17 sebhelyeket Pál apostolt, Jézusról való tanúskodása és tanításai miatt sokszor súlyosan megverték, megkorbácsolták — ezeknek a nyomát mutatták a sebhelyek. hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.
18Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in