PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 2:14-26

Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak. Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol vádolják, hol védelmezik. A lelkiismeret és e következtetések fognak majd tanúskodni ama napon is, melyen Isten az emberek rejtett titkait, ahogy az én örömüzenetem mondja, a Krisztus Jézuson át meg fogja ítélni. Ha pedig te a zsidó nevet viseled, és a törvényből hamis biztonságot merítve megnyugtatod magad, ha te Istennel dicsekszel és ismered a törvényben megnyilatkozó isteni akaratot, ha a törvényből nyert oktatás alapján mérlegelni tudod az eltérő ítéleteket, ha elhitetted magaddal, hogy vakok vezére, sötétségben levők világossága, esztelenek nevelője, kiskorúak tanítója vagy, mivel a mózesi törvényben bírod az alakba öntött ismeretet és igazságot, hát akkor éppen te, aki tanítasz, nem tanítod magadat? Ki azt hirdeted: ne lopj, lopsz? ne törj házasságot, házasságot törsz? Ki utálod a bálványokat, templomot fosztogatsz? Ki a törvénnyel dicsekszel, a törvény áthágásával gyalázod meg az Istent? Hiszen „Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között,” – amint az írva van. Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt véghez viszed, de ha a törvény áthágója vagy, körülmetélt voltod körülmetéletlenséggé változik. Ha ellenben a körülmetéletlenek a törvény igazságos útjait megőrzik, körülmetéletlen voltuk nem számít-e majd körülmetéltségnek?